Vándordal

Siratni a sosemvoltot,

Bámulni a rég szertefoszlott pillanatot,

Várni arra, ami nem jön el,

arra, aki nem jön el…

Mit ér az érzés, ha csak elsuhan,

mit ér az illat, ami csak emlék már,

mit az összetört együtt-lét?

mit az elhalványult mosoly?

Mit ér az út, ha nincs megérkezés?

Az úton lépteink belevesztek már a múlt csillagporába,

Talán csak álom volt… ami útközben köddé válva

szertefoszlik  az újabb ezer év magányában.

Viszlát Vándorom... valahol, valamikor a végtelen létformában!

(VB)