Lelki magasságot és mélységek

Grafoműhely

Grafoműhely

Önérzékelés” pro és kontra

Az érzelmi hullámvasút rejtelmei

2023. augusztus 14. - Varju Beáta

Régóta foglalkoztat ez a témakör, és nem túlzás azt mondani, hogy az életünkben valójában minden erről szól…

Maradva a „kaptafánál”, elsősorban grafológiai szempontból közelítem meg az érzések ellentmondásos és gyakran rejtélyes világát. A legszemléletesebben a végleteken keresztül lehet megközelíteni az eufóriától kezdve a fájdalmakig tartó érzelmi hullámzások széles skáláját.

 

Míg az első esetben – a határtalan öröm idején - az érzelmek az „egekbe tartva” koncentrálódnak, addig a fájdalmak vihara képes akár a „pokol mélységébe” is taszítani a földi vándort.

Nagyon gyorsan is megtörténhetnek ezek a hullámzások, de gyakran már előre megérezzük, hogy „valami van a levegőben”.

 

Meglepődve olvastam a „Wiki”- n, hogy az öröm egy „mentális állapot”, vagyis tudatos szintű megélésGrafológusként sem tudom ezt „hová tenni”, mint ahogy érző emberként sem… A szellemi szintű érzelmek korát éljük talán, amikor gyakran mondjuk egymásnak, hogy „Mennyire boldog vagyok!”, de közben mit érzünk valójában?!

 

Az írás- és a rajzok elemzése azonban „fehéren, feketén” rávilágít a valóságra – aminek van, aki örül, és van, aki egyáltalán nem… Megint egy mondás, amelyik nagyon népszerű manapság: „Inkább irigyeljenek, mint sajnáljanak!” Az indíttatása érthető, azonban ez azt a veszélyt rejti magában, hogy közvetlen környezetünk, szeretteink sem fogják tudni, hogy hogyan is vagyunk - mit érzünk - valójában? Miután a lakásajtónkat becsuktuk magunk után…

Az önáltatásnak is létezik olyan „magasiskolája”, amit kijárva kellően „trendi és letisztult” (de utálom az utóbbi szót, bocs!) képet mutathatunk a külvilág számára. Az elvárásoknak való megfelelés érdekében azután otthon „minden tükör összetörve”, a valóságtól való elrugaszkodás – a menekülés pedig lételemmé válik.

Ideig óráig… mert egy idő után nincs az a mennyiségű (folyamatosan emelt adagban) tudatmódosító, ami le tudja gyűrni a feltörő tudatalatti impulzusait. A „láva”, vagy is az érzelmi cunami pedig a legváratlanabb helyzetekben fog kitörni, rombolva mindent és mindenkit válogatás nélkül.

Mondhatjuk úgy is, hogy az egészséges életösztön „kidobta” (írhatnám csúnyábban is) magából az önmérgezés gyilkos energiáit. Általában az éppen "rosszkor, rossz helyen lévő" ártatlan halandóra, pontosabban embertársunkra... Ennek mértéke szintén széles spektrumú: kiabálás, veszekedés, destruktív magatartás, vagy akár betegség formájában ölt testet – annak érdekében, hogy kénytelenek legyük foglalkozni végre vele.

 

Megelőzésképpen - ha nyakon akarjuk csípni lelkivilágunk aktuális rejtett állapotát - nézzünk utána a saját írásunkban a következőknek:

 5 grafológiai jel

  1. Jobbra-balra dülöngélnek a betűink: Minél nagyobb mértékben, annak nagyobb érzelmi viharok dúlnak a lélek mélyén.
  2. Az „o” – betűk túl nagyok (pufik), vagy éppen túl kicsik (összementek): nagyon szeretnél bizonyítani, megfelelni a külvilágnak, de nem érzed magad elég értékesnek, ezért inkább szélmalomharc lesz belőle.
  3. Az alsó zónák (pl. „g” – betű hurka) szintén túl nagyok, vagy túl kicsik (nincs hurok): A hosszú hurok mély érzelmeket takar, a hurok pedig azt mutatja, hogy ebből mennyit élsz meg. A végvonala iránya szerint ezeket magadban tartod (balra mutat), vagy kifejezed a külvilág számára (jobbra tart).
  4. A szavak közötti távolság túl nagy: bizalmatlan vagy, ezért távolságot tartasz a többiektől. Akár be is zárkózhatsz, ha ez a táv túl nagy.
  5. A „j” – betű árulkodik arról, hogyan érzed magad valójában: A hosszú és hurkos alsó rész, jobbra tartó végvonallal jó közérzetet tükröz. Ha azonban a hurok túl "pufi" - akkor csak nagyon szeretnéd magad jól érezni...

  irasminta_vl_jo_reggelt.jpg

 

 

A két írásminta példaként két szélsőséges megnyilvánulást tükröz: Az egyik túláradó érzelmekkel van tele, a másik éppen ellenkezőleg, nagyon visszafogott. persze, az sem ritka, hogy ezek a jelek vegyesen vannak jelen - éppen ez a hullámzások oka.

Kitalálod, hogy melyikben melyik véglet van túlsúlyban?

 

Nálad mi most a helyzet, hol állsz éppen az „ érzelmi hullámgörbén”?

Nézd meg a saját írásodban, hogy nálad mi a valós(!) helyzet ezen a téren! „Bátraké a szerencse!” Ha adsz magadnak időt arra, hogy „önként” alámerülj a saját világod rejtelmeibe, akkor nem kerülsz olyan helyzetbe, hogy miközben az önáltatás rózsaszín felhőjén ücsörögsz, a következő pillanatban „megdördül az ég”, és ijedten lepottyansz a földi realitások sokszínű világába.

Ha nem vagy elégedett a „látott eredménnyel” akkor kövesd és alkalmazd bátran a Grafoterápia tanácsait!

 

Ha érdekel, hogy mit lát egy grafológus az írásodban, és a rajzodban - akkor kérj egy elemzést, vagy tedd fel a kérdéseidet!

 

Szeretnéd Te is meglátni az írásokban és a rajzokban a titkok megfejtését?

Most erre is lehetőséged nyílik...

Vegyél részt a Grafoműhely ősszel kezdődő online tanfolyamain!

 

Varju Beáta

Grafoműhely

 

 

A szellem magvetése a lélek és a test számára

Az energiák építő útja

Amióta nagy örömömre ismét van kertem, ültetek szorgalmasan. A fákon és a bokrokon kívül, amit lehet, azt lehetőleg saját magról, palántának, majd kiültetem a földbe. A cél a saját- és a családi igények ellátása, lefedése amennyire csak lehet.

A minap azonban az egyik csillagtököm hosszú útra kelt – a gyerekkori barátnőm meglátogatott, és neki ajándékoztam egy szép példányt. Miután hazaért még egy kedves képet is küldött arról, hogy a kis neveltem megérkezett a konyhaasztalára. Hamarosan megvendégeli a családja apraja-nagyját belőle…

Ezen el is gondolkodtam – amikor elültetek egy magot, nem tudom, hogy a termése kinek szolgál majd éltető energiával. Ami persze öröm formájában vissza is tér rögtön hozzám, - kiváltképpen, amikor a falatok a Kisunokám szájában tűnnek el.

Mivel nem véletlenül vagyok természetgyógyász, ezért nagyon fontos a számomra, hogy amit képviselek, továbbadok minél tisztább és jobb – magasabb – minőséget nyújtson! Legyen az szó, elemzés, zöldség, vagy bármi más.

Évek óta olyan helyekre vet a sors, ahol nagy szükség van a tisztításra, szelektálásra – az energia irányának és szintjének átfordítására, emelésére. Ez a tevékenység mindig nagy örömmel tört el és „emel” engem is.

Grafológusként az elemzéseket és a tanfolyamokatszellemi magvetéseknek” szánom, annak örülök a legjobban, amikor mindenki önállóan ültet a „küldött magból” a portáján – a saját fejében és életében. A termények (szellemi és tárgyi) azután egyaránt magukon viselik a mag sajátosságain túl az adott hely szellemiségét és az őket gondozó kezek energiáit is.

A felelősség tehát sokrétű és hatványozott: Mit teremtesz, mit alakítasz át, minek adod a saját – és magadon keresztül az univerzális - energiádat?

 

Amióta nagy örömömre ismét van kertem, ültetek szorgalmasan. A fákon és a bokrokon kívül, amit lehet, azt lehetőleg saját magról, palántának, majd kiültetem a földbe. A cél a saját- és a családi igények ellátása, lefedése amennyire csak lehet.

A minap azonban az egyik csillagtököm hosszú útra kelt – a gyerekkori barátnőm meglátogatott, és neki ajándékoztam egy szép példányt. Miután hazaért még egy kedves képet is küldött arról, hogy a kis neveltem megérkezett a konyhaasztalára. Hamarosan megvendégeli a családja apraja-nagyját belőle…

Ezen el is gondolkodtam – amikor elültetek egy magot, nem tudom, hogy a termése kinek szolgál majd éltető energiával. Ami persze öröm formájában vissza is tér rögtön hozzám, - kiváltképpen, amikor a falatok a Kisunokám szájában tűnnek el.

Mivel nem véletlenül vagyok természetgyógyász, ezért nagyon fontos a számomra, hogy amit képviselek, továbbadok minél tisztább és jobb – magasabb – minőséget nyújtson! Legyen az szó, elemzés, zöldség, vagy bármi más.

Évek óta olyan helyekre vet a sors, ahol nagy szükség van a tisztításra, szelektálásra – az energia irányának és szintjének átfordítására, emelésére. Ez a tevékenység mindig nagy örömmel tört el és „emel” engem is.

Grafológusként az elemzéseket és a tanfolyamokatszellemi magvetéseknek” szánom, annak örülök a legjobban, amikor mindenki önállóan ültet a „küldött magból” a portáján – a saját fejében és életében. A termények (szellemi és tárgyi) azután egyaránt magukon viselik a mag sajátosságain túl az adott hely szellemiségét és az őket gondozó kezek energiáit is.

A felelősség tehát sokrétű és hatványozott: Mit teremtesz, mit alakítasz át, minek adod a saját – és magadon keresztül az univerzális - energiádat?

 

Mindig érdemes új, saját magokat is „fogni” a jól sikerült(!) termésekből, amelyeket már mindenki saját mag-jaként fog elvetni! Kezd el, ültess, locsolj, gyomlálj(!)! …szeretettel! Add tovább a termést, a magot, a palántát – annak, aki kéri, és annak, akinek szüksége van rá.

Szeretettel!

 

Varju Beáta

Grafoműhely

Spontán rajzteszt és rajzelemzés

Rajzterápia

Van egy egyszerű játék: Rajzolj egy tetszőleges, egyszerű firkát, vonalat – majd alkoss ebből egy teljes rajzot.  Az eredmény az éppen benned lévő lelkivilágot tükrözi majd, rólad mesél neked!

 

Amikor olvastam valahol erről a játékról, akkor először csak elmosolyodtam, azután a következő másodpercben már – grafomán grafológusként – ceruzát ragadtam a kezem ügyében lévő naptáram hátoldalára húztam ceruzával egy egyetlen vonalból álló girbe - gurba vonalat. Azután ránéztem, és elkezdtem kiegészíteni, majd kiszínezni a két egymásba simuló alakot. (Az alapvonalat kihúztam filccel, így jobban látható.)

A vonal áramló energiája összeköti a fenti és a lenti világot, hogy megteremtse a látható valóságot.

Előszőr azt hittem, hogy egy férfi – nő pár lesz, de azután megláttam saját magamat a kisunokámmal… éppen úgy, ahogy előző nap összesimultunk a kis egyévesemmel. A „Kicsi” figyeli a „Nagyot”, aki nyugodt és békés tekintettel néz a jövőbe. A női, feminin energiák szép jelképei a kerek, hullámzó  formák, az elfogadás és a befogadás szeretetteljes harmóniája.

Az egységünk szemmel látható, valamint a vonal nyolcasokat formál, ami az állandó változások és az örök körforgás – megújulás jelképe. A két különálló 8-as egy harmadik 8-as számot is képez.

Annyira kifejező a számomra ez az egyszerű rajz, hogy még a könnyem is kicsordult… Mint egy egyértelmű válasz az „élet nagy kérdéseire”, amelyek mindig foglalkoztatnak. Bizonyosság és megnyugvás.

A válaszok tehát bennünk vannak! Ahogy az átváltozás, a minőségi szintemelkedés ereje, energiája is.

 

Szóval – működik a „rajzteszt”! Próbáljátok ki ti is – lehet párban is játszani (az egyik adja az alapvonalat, a másik kiegészíti), vagy egyedül.

Meglátjátok majd – hogy meglátjátok!

Ha az elemzéshez szükségét érzitek egy „profi elemző” bevonásának, akkor erre is van lehetőség, a Grafoműhely honlapján megtaláljátok az elérhetőségeket!

 

Kellemes nyarat és alapos testi- lelki feltöltődést kívánok mindenkinek!

Ősszel várnak majd Rátok az online tanfolyamok, a grafo- és rajzterápiák!

Addig is jó időtöltést a blog cikkeinek olvasásával!

 

Varju Beáta

Grafoműhely

 

 

Milyen lehetőségeket rejtenek a rajzok a kommunikáció során? (Rajzterápia)

Hogyan tudjuk ezeket minél hatékonyabban alkalmazni?

Milyen lehetőségeket rejtenek a rajzok a kommunikáció során? (Rajzterápia)

Milyen lehetőségeket rejtenek a rajzok a kommunikáció során? (Rajzterápia)

 

Az őszinteség fokozatai és „szintjei”

Grafoterápia 3.

Az őszinteség fokozatai és „szintjei”

Az őszinteség fokozatai és „szintjei” (Grafoterápia 3.)

 

Arcok és álarcok

A személyiség arcai és megnyilvánulásai grafológusszemmel

A sokoldalúság elsősorban az összetett és színes személyiségeket jellemzi, de mindenkinek lehetnek különböző „arcai”, amelyeket az adott helyzetekben „felvesz”. Addig, amíg a valós érzelmek kifejezésére használjuk a mimika adta lehetőségeket – hitelesek lehetünk. Amikor azonban ennek az arcnak a változásai hirtelen teljesen különböző lelkiállapotokat tükröznek - megszólalhat egy „vészcsengő”.

Mi lehet az oka a gyökeres – és gyakran félelmetesnek tűnő - változásoknak? A régi „pálfordulat” szavunk jól szemlélteti ezt a jelenséget. A grafológus ebben az esetben segítségül hívja az adott személy írásmintáját, amely jól tükrözi a személyiség mélyén rejlő helyzetet és „gócpontokat”. Az energiaáramlás valahol megrekedt, és blokkokat képez – ez jól látható, de a kiváltó okok megtalálása már nehezebb feladat. 

Magunkon is észrevehetünk ilyen változásokat, de sokkal szembeötlőbb, ha a társunknál, vagy a környezetünkben élőknél tapasztaljuk meg ezt az általában kellemetlen hatást. Persze, olyan is előfordul, hogy „borúra derűként” elillan a rosszkedv és felsüt a mosoly. Sajnos azonban inkább ennek az ellenkezője tud nagyon „ütős” lenni - szó szerint szíven ütő: Amikor az eddig kedves és szeretetteljes légkör hirtelen megváltozik, beborul az ég, hideg eső zúdul a nyakunkba. …és nincs nálunk esernyő – hiszen az imént még sütött a nap…

Hogyan lehet erre felkészülni, és jól kezelni az ilyen helyzeteket? Sírás nélkül persze – vagy ez elkerülhetetlen? Milyen figyelmeztető jelek vannak, amelyeket ha időben észreveszünk, akkor akár még a korrekció lehetősége is rendelkezésünkre áll? Mint amikor az „éles kanyar” táblát meglátva rendelkezésünkre áll a fékezés és az irányváltás lehetősége!

Figyelmeztető jelek a viselkedésben és az írásmintában:

- Felfújt oválok: erős önigazolási vágy, ha felemelkedik az alapvonalról: bizonyítási kényszer.

- A hitelesség, és önmaga felvállalásának hiánya: Hiányzó, vagy olvashatatlan aláírás, írás.

- Az alsó zóna szublimál (nincs hurok, pl. „g”- betűnél): Nem vállalja fel az érzelmeit, nem mutatja ki azokat és nem is beszél őszintén róluk – sőt önmaga sincs tisztában velük! A „túlélés” érdekében nem akar találkozni a múlt, vagy a feledés homályába veszett érzéseivel – ezek azonban hozzá tartoznak, majd személyiségének, énjének fontos, sőt alapvető részei.

- „Gy”- betű: A „g” – betű nincs összekötve az „y” – nal, hiányoznak az alsó zónás hurkok: Nincs érzelmi kapcsolat a partnerek között.

- „j” – betű felfújt hurokkal: El akarja hitetni a külvilággal (és saját magával), hogy nagyon jól érzi magát.

- „t” – betű: szöges áthúzás hosszú, szúrós végvonallal: öntörvényű döntések.

- Elfonalasodó betűk: Menekülés, az őszinteség hiánya.   

- Kötetlen írás, nagy betű- és szótávolságokkal: Kötődési nehézségek, erős zárkózottság.

- Összeolvadó betűk, kötővonalak nélkül: túlzott ragaszkodás, függőség.

irasminta_vl_jo_reggelt.jpg

 

Arcok és álarcok

A legnehezebb esettel akkor van dolgunk, ha mindezek többféle változatban is megtalálhatóak egy íráson belül. Pl. Az „o”-betű egyszer kicsi, máskor nagy; a betűk egyszer jobbra dőlnek, máskor balra; át van húzva a „t” – betű, vagy nincs áthúzva; a „g” – betű hurka egyszer kicsi, máskor nagy… Ilyenkor igazi kaméleonnal van dolgunk, aki az aktuális érzéseinek megfelelően váltogatja a szerepeit, az álarcait. Valóban, az ő bőrében sem lehet kellemes élni, de változtatni csak a saját hozzáállásunkon, választásinkon tudunk: Szélmalomharc (reménytelen „megmentő” szerep), vagy nyúlcipő („önmentés”)?

 

Hol vannak ezekben a helyzetekben az „átjárók”, vagy a hidak – amelyeknek mindig kell lenniük?

Ha ezeknek a jellemzőknek nagy része megtalálható a partnered írásmintájában, akkor ne magadat hibáztasd a kapcsolat kudarcaiért, hanem… csak keresd meg a kabátodat a fogason és indulj tovább, amíg még van erőd hozzá!

Ha a saját írásodban fedezed fel a jeleket, akkor pedig főnixmadárként indulj el az önismeret útján, hogy találkozhass végre Önmagaddal

 

 Varju Beáta grafológus

GrafoMűhely

rajz_ember_az_esoben_lajos_sarvar_gm_korr.jpg

A Grafoműhely Hold Kalendáriuma

A Hold energiájának heti szintű, tudatosan kezelt lehetőségei és hatása a testre és a lélekre.

 

A Grafoműhely Hold Kalendáriuma: A növekvő- és a teli Hold lehetőségei és hatása a testre és a lélekre.

 

 

 

 

 

süti beállítások módosítása